morgan stanley

2015. július 08. 16:10 | Palkó István

Görög majré: hát ezért nyaralnak most nyugodtan a bankárok

Az elmúlt évekhez képest viszonylag nyugodtan várhatják a hamarosan kezdődő második negyedéves gyorsjelentési szezont Európa legnagyobb bankjainak vezetői és részvényesei is. Míg a görög bankok az összeomlás szélén állnak, Európa hitelintézetei már úgy hátat fordítottak a görögöknek, hogy legfeljebb a közvetett piaci hatásoktól érdemes tartaniuk.

2015. június 28. 13:10 | Portfolio

Még most sem vonzók a kínai részvények

Pénteken padlót fogott a kínai tőzsde, amire a Morgan Stanley rögtön figyelmeztető levelet küldött ügyfeleinek: szerintük még most sem érdemes megvenni a részvényeket. A főbb kockázatok a befektetési bank szerint a megnövekedett kínálat, a gyenge profitnövekedés, a magas értékeltség és a jelentős mértékű tőkeáttétel - írja a CNBC.

2015. június 23. 10:55 | Portfolio

Kiteregethetik a Google titkait!

Szárnyalás jöhet a Google részvényeiben, a Morgan Stanley elemzői szerint akár 650 dollárig is mehet az árfolyam, ami a jelenlegi szinthez képest még 16%-os emelkedést jelent. Ehhez azonban sok mindent kell tennie a cégnek. Először is jó lenne, ha részletesebb adatokat publikálna a mobilos hirdetések és a YouTube bevételeiről, nem ártana tudni azt semmi, hogy mennyit költ a társaság az önvezető autókra és a Google Glassra. De lassan kellene valamit kezdeni a hatalmas készpénzállománnyal is. Most van valami remény a változásra, hiszen új pénzügyi igazgató jött a vállalathoz - vélik a Morgan Stanley elemzői.

2015. június 16. 13:57 | Portfolio

A görög para után jó vétel lehet a forint

Rövid távon a görögökkel kapcsolatos feszültségek miatt a forint és a lengyel zloty is gyengülhet, azonban a fundamentumok ezt nem indokolják egyik esetben sem, vagyis a vihar elmúltával érdemes lehet jó beszállási pontokat keresi - olvasható a Morgan Stanley kedden kiadott régiós elemzésében.

2015. május 30. 00:03 | Portfolio

Londonból már látják: jön Magyarország felminősítése

Egy lépéssel közelebb a befektetésre ajánlott minősítés visszaszerzéséhez címmel közölt kommentárt Magyarországról a Morgan Stanley londoni közgazdásza. Várakozása szerint még az idén felminősítheti hazánkat a Fitch Ratings.

2015. május 12. 11:00 | Portfolio

Kiszállhat az olajbizniszből a Morgan Stanley

A Morgan Stanley 1-1,5 milliárd dollárért adhatja el olajkereskedelmi és -tárolási üzletágát a Castleton nyersanyagpiaci vállalatnak - írja a The Wall Street Journal. Elsősorban a szabályozói szigor miatt válnak meg a részlegtől.

2015. április 28. 15:01 | Portfolio

Megéri elhagynia székhelyét a világ harmadik legnagyobb bankjának?

Az HSBC 2017-re várható éves profitjának 6 százalékát spórolná meg, ha székhelyét Hongkongba helyezné át - vélik a Morgan Stanley elemzői. Szerintük 20 milliárd fontért a bank a brit vagyonkezelési és kereskedelmi banki üzletágát adhatja el, de a brit globális banki üzletágát megtartja.

2015. április 23. 06:10 | Portfolio

Az igazán bátraknak még mindig lehet keresnivalójuk

A Morgan Stanley továbbra is optimista a részvénypiacokkal kapcsolatban. Mostani várakozásaik szerint a legnagyobb felértékelődési potenciált az amerikai és a japán tőzsdék kínálják, de Európában és a feltörekvő piacokon is lehet keresni valója a befektetőknek. Az egyes szektorok közül a pénzügyi szektorral kapcsolatban a legpozitívabbak a várakozásaik, de jó lehetőséget látnak az energiaszektorban is. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy a részvénypiacokon még mindig jelentős kockázatok tapasztalhatók, amelyek közül a leginkább attól érdemes tartani, hogy a Fed idő előtt emel kamatot.

2015. április 20. 14:35 | Portfolio

Nagyot alakított a Morgan Stanley

A vártnál magasabb első negyedéves eredménnyel és bevételi szinttel örvendeztette meg részvényeseit a Morgan Stanley. A jó eredmény elsősorban a kötvény- és részvénykereskedési tevékenységnek köszönhető, hatására 2,2%-ot emelkedtek a bank részvényei a nyitás előtti kereskedésben.

2015. április 13. 13:34 | Portfolio

Újra bivalyerős a dollár - Ez még csak a kezdet

Az euróval szemben újra 12 éves csúcsa közelébe izmosodott a dollár ma és a főbb külkereskedelmi partnerekkel szembeni együttes teljesítményt tükröző dollárindex is bő évtizedes új rekord küszöbét mutatja. Az újból feltámadt "dollár-bika" persze nem véletlen amellett sem, hogy meglepően gyengére sikerültek a márciusi átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok. Összességében ugyanis úgy tűnik, hogy nagyon erős lábakon áll az amerikai gazdaság és az inflációs, illetve munkaerőpiaci folyamatok is rövidesen szükségessé tehetik a kamatemelési folyamat megkezdését, illetve a rendszerbe pumpált elképesztő többlet likviditás fokozatos "visszaszívását". Előbbit a Morgan Stanley friss nagyelemzése csak decemberre, utóbbit pedig a jelzálogkötvények kapcsán két lépésben jövőre várja a befektetési bank, amely nagyrészt az olajárak fokozatos emelkedésére épít anyagában. Mindezek tükrében jövő év végéig bő 15%-os általános dollárerősödésre számít, azaz úgy tűnik, hogy az eddig látott dollár-erő még csak a kezdet.

2015. április 08. 14:30 | Portfolio

Morgan Stanley: annyira azért ne habzsoljátok a forintot!

A Morgan Stanley szerint rövid távon tovább erősödhet a forint az euró ellenében, de a középtávú kilátásokban ők már nem látják elég vonzónak a lehetséges hozam és a kockázat viszonyát. Szerintük a következő kulcsfontosságú mérföldkő a 295-ös euróárfolyam lehet.

2015. március 24. 09:12 | Portfolio

Nem mindenki kedvence az Apple

Megnevezte a Morgan Stanley kedvenc részvényeit a világ legnagyobb cégei közül, de nagy meglepetésre az Apple nincs benne. Az elemző 41 nagyvállalat részvényei vizsgálta és rangsorolta, közöttük az Apple a tizenötödik helyet szerezte meg.

2015. március 06. 16:12 | Portfolio

Érkezik Magyarország felminősítése

Meggyőző érvek szólnak Magyarország idei felminősítése mellett - írja friss anyagában a Morgan Stanley londoni elemzője.

2015. február 26. 09:02 | Portfolio

Ódasózott a nagybank profitjának az újabb bírság

Megegyezésre jutott a Morgan Stanley az amerikai Igazságügyi Minisztériummal a jelzálogfedezetű értékpapírok szabálytalan értékesítése miatt. A nagybanknak 2,6 milliárd dollárt kell megfizetnie, mellyel a végéhez közelít a bírságok kiszabása az ügyben - írja a Financial Times.

2015. február 09. 09:19 | Portfolio

Kiszáll a nagybank az egyik alapjából

Nem könnyíti meg a Volcker szabályozás a nagybankok életét, legutóbb a Morgan Stanley döntött úgy, hogy eladja részesedését a brit Lansdowne Partners hedge fundban. Egyes piaci szereplők szerint a befektetési bank részesedése több százmillió dollárt is érhet - írja a The Wall Street Journal.

2015. január 21. 13:50 | Portfolio

Erre még nem volt példa! - Könnyen romba dőlhet Európa

Igen fontos esemény lesz napok múlva Görögországban, hiszen előrehozott választásokra kerül sor, melyen az eddigi közvélemény-kutatási eredmények alapján a szélsőbaloldal arathat győzelmet. Ez azért érdekes, mert ők újra szeretnék tárgyalni a görög adósság feltételeit. A Morgan Stanley szerint a választások után leginkább az a valószínű, hogy a görögök az euróövezetben maradnak, ez pedig hosszú távon pozitív a görög a részvényeknek. Rövid távon viszont a politikai bizonytalanság miatt továbbra nagy lehet a volatilitás, érdemes kerülni ebben az időben a bankpapírokat. Az európai részvénypiac szempontjából is igen lényeges, hogy hogyan alakulnak a görög események, hiszen a részvénykockázati prémiumok december óta történt megugrása nagy részben a görög kockázatokkal magyarázható. Az említett alapforgatókönyv bekövetkezésekor az MSCI Europe index fair értéke a mostaninál 5 százalékkal magasabb lehet.

2015. január 20. 13:13 | Portfolio

Rossz eredmények a nagybanktól (2.)

A vártnál lényegesen rosszabb eredményeket közölt ma a Morgan Stanley negyedik negyedéves gyorsjelentésében. A 8,08 milliárd dolláros várt bevételekhez képest 7,8 milliárdról, míg a 0,48 dolláros egy részvényre jutó nyereség helyett 0,47 dolláros EPS-ről számolt be a bank. A tőzsdei nyitás előtt a bank részvényeinek árfolyama 2,55%-os mínuszban tartózkodik. A fontosabb részletek:

  • A piaci konszenzustól elmaradó bevétel- és EPS adatokat közölt a bank.
  • A bank profitja a negyedik negyedévben elérte az 1 milliárd dollárt.
  • Rekordösszegű tőkebeáramlásról számolt be a bank a vagyonkezelői üzletágában.
  • A részvény- és kötvénykibocsátási tevékenységből származó bevételek nem tudták meghaladni az egy évvel korábbi bevételi szinteket.

2015. január 13. 09:50 | Portfolio

Kísérteties hasonlóság: megismétlődhet az 1986-os olajválság

Az olajnál nem számít ritkaságnak az árfolyam gyors zuhanása, vagy éppen tetemes emelkedése, ezek a piac természetes velejárói. A mostani olajár-esés nagyban eltér az elmúlt évtizedekben látottaktól, egy esetben azonban nagyon is szembetűnő a hasonlóság: ez az 1985-86-os olajár-összeomlás. A Morgan Stanley ezzel kapcsolatos elemzése igen érdekes tapasztalatokra világított rá, ezek alapján pedig a részvénypiaci befektetőknek nem feltétlen kell pánikolni, ugyanis 1986-ban:

  • a globális szupermajor olajcégek gyorsan reagáltak a megváltozott piaci körülményekre, elsőként visszafogták a beruházásokat, majd költségcsökkentésekbe kezdtek...
  • ... aminek következtében a szabad cash termelés meglehetősen stabil maradt...
  • ... ahogy az osztalékfizetés is
  • az osztalékhozamok szépen megemelkedtek
  • a cégek részvényei az olajár mélypontra kerülése előtt 3 hónappal már felülteljesítésbe kezdtek
  • az olajipari szolgáltató cégeknél viszont a problémák súlyosabbak voltak, a válság sokkal tovább elhúzódott


1985-86-ban az olajár alig több mint fél év alatt a 30 dollár körüli szintekről egészen 9 dollárig esett, azaz 70 százalékot zuhant. A mostani áresés ettől azért még valamelyest elmarad, a WTI-nél 56 százalékos zuhanás volt megfigyelhető tavaly nyár óta. Így az olajnál lehet még tér lefelé. Ha valóban így lesz, annak többek között a hazai autósok is örülhetnek, hiszen ez az üzemanyagárak további csökkenésében csapódhat le.

Részletes keresés